Hírek
A Holofon Zrt. 2008. évi környezetvédelmi eredményeinek elismeréseként elnyerte "A Környezet Védelméért" díjat.
A fent leírt technológiai műveleti lépések illetve az elmúlt években kikristályosodott termelési tapasztalatok megfelelő alapot nyújtottak a HOLOFON Zrt-nek ahhoz, hogy legnagyobb átvevője és feldolgozója legyen a lakossági begyűjtésből származó, jellemzően PE-PP háztartási flakonoknak. Mindenképpen úttörő vállalkozásra szánta el magát a Társaság, hiszen ezt az anyagfajtát jószerivel senki sem hasznosította korábban, éppen ezért az újrahasznosítására sem akadt hazai megvalósítás, a verseny kimondottan a szelektív gyűjtésből származó PET palackok és PE fóliák megszerzéséről szólt, miközben ez a típusú hulladék anyag folyamatosan emelkedő mennyiségben keletkezik a gyűjtőszigeteken.
Kiemelkedően fontos társadalmi elvárás is fűződik az újrahasznosításához, hiszen a HOLOFON Zrt. alkalmazott technológiájával megvalósul az anyagában történő újrahasznosítás, szemben a szintén elismert energetikai hasznosítással, amivel kapcsolatban a közgondolkodás még a mai napig meglehetősen szkeptikus. A másodlagos alapanyagokból készült késztermékek magas társadalmi elfogadottságát senki sem vitatja.
2006-ban a HOLOFON Zrt. közel 275 tonna közszolgáltatásból származó PE-PP műanyag hulladékot dolgozott fel, ez a mennyiség 2007-ben 363 tonna volt és 2008-ban 450 tonna. Legszemléletesebb példa az ilyen típusú anyagokból készült késztermékekre a kerti asztalok és padok gyártása, mely tárgyakon keresztül jól kidomborítható a szelektív hulladékgyűjtés társadalomra gyakorolt pozitív hatása ill. az a nagyon fontos szempont hogy ezeknek a tárgyaknak a használat értéke évtizedekben mérhető.